Előadást tartani érdeklődő közönségnek valamiről, amit szeretek, amihez értek, amihez közöm van...

Egy rohanással töltött hét után péntek este itthon egyedül és nyugisan főzőcskézni, kora este, nyitott ablaknál, rádiózás/zenehallgatás közben.

Jó rácsodálkozni a megkergült természetre: az ősszel, gesztenyeéréssel egyszerre, ismét virágot hozó gesztenyefára, a suttyomban kifeslő rózsabimbóra, a vadul nyíló jázminbokorra. Már pihenniük kéne, készülni a télre, de a szokatlan és hosszan tartó meleg meghozta a kedvüket egy kis másodvirágzásra.

Nekem meg mosolyognom kell tőlük.

Ablakot nyitni.

Nagyon szeretek ablakot nyitni, és beszívni a hajnal illatát.. ez már csak azért is furcsa, mert ennél jobban csak délben szeretek kelni:))

Viszont lehet, hogy pont ezért, az a néhány hajnal, amit eddig megszaglásztam, mély nyomot hagyott bennem.

Amikor hajnalban kinyitod az ablakot, és hűvös van (mert mindig hűvös van), és bejön az a hűvös, körülöleli a testedet, kicirógatja belőle az éjszakai meleget és lassan, finoman körbejár utána a szobában... és ki lehet bámulni az utcára, egy bögre forró tejeskávéval, vagy csak úgy, csipásan, a párnanyomatos arcommal, és senki sem bámul vissza, csak a hajnal, mert még üresek az utcák.

És szeretem a késő estéket is, amikor mosolygós kedvem van, és olyan pöpecül meg tudom fogalmazni, amit szeretnék:))

én speciel szeretek szépen, lassan enni. Minden egyes ízt megízlelni.. a számban eloszletni

Frissen főzött, élénkpiros, varázsos illatú, zamatos málnalekvárba belekóstolni...

Véletlenül rábukkanni egy eddig ismeretlen dalra, ami tökéletesen kifejezi jelenlegi érzéseimet, aztán pedig egész nap ezt hallgatni újra meg újra meg újra...

Reggel felriadni, hogy jaj, elaludtam!, aztán az órára pillantva konstatálni, hogy van még fél óra ébresztőig...

Szeretem

amikor a (most már) három kutyával este elmegyek sétálni, és jön velünk a két fekete macska is.

Rácsodálkozni a kisfiamra, minden reggel. Megtapasztalni, hogy egyre több dolgot tud, ahogy gőgicsél, hadonászik. Érezni, ahogy elnehezedik a teste a karomban és elalszik, beszívni babaillatát.

Kilesni, amikor az apja ölbe veszi, és "beszélgetnek", és azt hiszik, hogy nem látom.. :)

A kályha melegénél egy pohár borral a kezünkben, beszélgetni édesanyámmal, és hallgatni az élete történéseit.

amikor valaki a barátjának nevez. (bár ez nem is olyan apró dolog, ha jobban belegondolok.)

Előrejelzés szerint alakult tegnap, szinte szüreti megrendelésre, a szép verőfényes jó idő. Fél kilenc tájékán volt indulásunk szülőfalumba Igalba, hogy segítsek Pista öcsémnek leszüretelni a szőlőjét. Először a miénket szedtük le ketten Anival, mad az öcsémét. Sajnos nem volt jó az időjárás idén a szőlőre, így kevés is lett, és még a minősége is gyengébb az átlagos évjáratoknál. Na, de nem is erről szólnék, hanem a haza felé útról, ahol Ráksi előtt az országúton egy fehér kisállatot pillantottam meg. Megálltunk, akkor láttuk, hogy egy kistermetű fehér kutyus az. Odajött a kocsinkhoz, illetve hozzánk. Várakozón nézett ránk, tőlünk várta a segítséget. Ez az, amiről, annyit hallani manapság, hogy a már valamiért megúnt, eddig dédelgetett kisállatot kidobják, kiteszik az út szélére és lelkiismeret fúrdalás nél ott is hagyják. Jöhet, egy másik kedvenc, egy darabig ő is kedves és aranyos lesz. Aztán? Szép nyugodtan ölben utazott hazáig, ránk-ránk nézve, kicsit aggódva, kicsit bizakodón. Itthon vettük észre, hogy egyik szemére sérült szegényke. Bundájából kiszedtük a beleragadt toklászszerű ragadványokat, és megfürdettük. Nagyon hálásan tűrte a megpróbáltatásokat. De a  hajszárítóval bizony szembeszegült. Így, maradt csak a törlés és dörzsölés. Interneten utánna néztem, szerintem Pekingi Palotapincsi lehet. De, holnap az állatorvos biztosan megmondja milyen fajta lehet. Meg kell vizsgálltatnunk, esetleg be is kell oltani. Biztosan nincsen neki beültetett csipje, mint a miénknek. Még nem adtunk nevet neki, én Dzsolinak hívtam magamban. Pannika szerint legyen Cumi a neve! :-) Jól táplált egészséges kis kutyus. Korát sem tudjuk megállapítani, majd a doki megszakérti nekünk ezt is...  Ilyen a sors, vagy gondviselés. Topit is, ehez hasonlóan  találtuk, igaz nem az országúton, hanem kint a szőlőben. És ez volt a szerencséje a kis Pincsinek is, mert nagy valószínűséggel valamelyik autó alatt végezte volna. Lehet, hogy előttünk már többen elhajtottak mellette. Ő meg, minden kocsi után utánnafordult, és nem értette, a miértet. Ilyenek vagyunk mi "emberek"! De talán, ebben is lesz változás, mert ezen változtatni kell. Így hiszem, érzem és vallom is! Ma szépen bejárta az udvart, ismerkedett az új otthonával. Topi nagyszerű barátja lesz a mi kis jövevényünknek. Napozott is, eszik és a dolgát is szépen végzi. Kíváncsian várom a holnapot!

Belemerülni egy jó zene hullámaiba... uhhhdefinom!!!!! :o))))

Hírt hallani szeretteinkről. Szerte a nagyvilágból. Bármilyen apró kis hírt...

Pedig annyira akartam, hogy itt majd írok az én apró-cseprőmről "rendszeresen"! Hangulatom változó, olyan semmilyen. A szünidő lejártával, távol lakó unokáink elhagyták a nagyszülői házat.  Hirtelen csend tört ki rajtunk. Enyhítendő efféle bajunkat, azért még 2-3 napig itt lesznek a közeli kisebbek, szám szerint kettő. Bazsi és Pannika. De őket is várja már az óvoda és bölcsőde lármája és rendje. aztán felkészülünk az őszi dolgainkra itthon.

Hálás köszönet palomabalankának a segítsésgéért, amiért sikerült ide bejutnom. Remélem, többre is telik majd később egy szimpla köszönetnél.

Kiülni a függőszékembe, elfelejtkezni a napi gondokról, élvezni a nap melegét, a szél  simogatását. Csak egyszerűen lenni...

...amikor a sok eső után felnőtt a gaz a kertben, nem kap levegőt tőle fa és bokor - a jól végzett munka elégedettségével megmosolyogni a gyümölcscsemetéket nevelő málnabokrokat - ez is jó.

egyszerre gondolni egymásra és ezért pontosan egyszerre írni egymásnak. :)