Amikor úgy néz ki, hogy végre terhes vagy, érzed a testeden hogy valami megváltozott, de még nem csinálsz tesztet, még vársz. És csak te tudod a titkot, a buszon, a boltban, a barátok előtt, a szüleid előtt, elképzeled hogy milyen lesz a reakciójuk, de még titkolod hogy mindjárt állva elalszol és tegnap megkívántad a tonhalas macskakonzervet.

Belül szárnyalsz és örvénylesz, úgy érzed kézrátétellel is tudnál gyógyítani, vagy tárgyakat mozgatni anélkül hogy hozzájuk érnél.

De még vársz, mert ki tudja, mi lesz ebből, és nem szeretnél úgy járni, mint legutóbb, amit nem hevertél ki, csak röpke másfél év alatt.

Vársz, és bízol, és mosolyogsz belül.

Guggolni a kertben, a két kezeddel, kesztyű nélkül túrni a frissen felásott földet, elhelyezni a virághagymákat, és élvezni, hogy bár még hideg van, a hátadat melegíti a nap.

És látni, hogy lassan ébredeznek a bogarak, a párkányon lusta macskák napoznak, a szomszéd szöszmötöl a kertben, valahol szó a rádió, és tavaszillat van.

látni/hallgatni, ahogy az én megjegyzésemen, viccemen, véleményemen szívből kacag valaki, akit szeretek. :)